remegés

a remegés
ha elkezdődik
belülről indulva elragad
és egyre
és egyre jobban...
tartanád magad
de magával sodor
a forgó örvény
elkap
lehúz és feldob
a remegés
mindent elfed
szétzilálja rended
nyugalmad
elfedi örömöd
és tompítja a fájdalmad
a semmibe veszik
minden szokás
és minden törvény
már nem számít semmi
ami létezik
hisz nincs is sehol
hisz most minden szétesik
Te magad sem vagy már
feloldódsz
elszakadsz
de eltűnve is megmaradsz
valami különös egységként
energiák keveréke vagy
a kitisztult tudat
amiből hiányzik a hétköznapi ráció
nincsenek álmok
nincsen már való
eltűnnek a képek
és eltűnik a szó
csak az áradó
a szétterjedő öröm marad
ahogy megteremted végre magad
a pusztuló világban
most egy új születik általad
pusztuló érzések között
csak ez az egy marad
csak ez a remegés
ez a folytonos terjedés
ahogy mindent elönt
és mindent elsöpör
az áradó energia
Te magad vagy már a Mindenség
érzed hogy nincs különbség
magadba fogadsz
és minden más létezőt is
megsemmisülsz és közben
újjá születsz
vég nélkül
újra meg újra
ez a legnagyobb kín
és a legnagyobb gyönyör
felemel
letaszít
nyugtat és meggyötör
az élet
és a halál ritmusa lüktet benned
véges testből
végtelenné kellett lenned
mint az óceán
mint a levegő
a láthatatlan
de mindenütt jelen lévő
mint az Űr
ami semmi
de mindent befogad
elnyel és új életet ad
ez a remegés
egyetlen élet
halál
születés
vég nélküli keresés
és a rátalálás öröme
hogy már otthon vagy
hogy már megérkeztél
a remegés
megszűnik lassan
lüktetéssé alakul
véges testedben a végtelen lélek
újra türelmet tanul