kanyon

haragvó barázdákat mar hegyek hátába
a vad folyó
mélyül az út
sodródik az utazó

vágtató szél morzsolja
omló völgyek oldalát
zúgva morajlik keskeny kék csík
csobogja a pusztítás dalát

alig látható magasban
fénycsóvák cikáznak szüntelen
épül az emlékmű
az ember nélküli világ üzen

csillámló sugárral flörtöl
kacér hullámok taraja
csacsog az ezüst-kék szalag
távolról halkan zúg egy vízesés robaja

meredek sziklákba vésett ősi naptárt
a türelmes áradat
sodrott kövek vájták egyre mélyebbre
az emelkedni látszó falakat

hegyeket pusztított
és kanyonokat épített az idő
lerombolt múltból
felemelkedett a megcsodált jövő

valahol majd a folyó
lelassul és megpihen
szétteríti a kivájt hegyeket
és elnyúlik csendesen