Én így mondtam el:

 

Éj, együtt, külön

botladozott a napsugár
az éj közénk osont
símúlt hozzánk a fény
a világ elkárhozott

mögénk hullott
a szendergő pillanat
feszült a csend
majd hirtelen elszakadt

szempillánkra feküdt
egy mámoros csók
az ajkakra tapadt
mint rég vágyott bók

érintett bőröd
hagyott nyomot az ujjamon
felsértett szívem
vert még, de nem nagyon

simogatott a fájdalom
és átkarolt kezed
rám hajolt sóhajod
a lelked reszketett

még zizzent az öröm
még várt a kielégülés
csend lett egy pillanatra
aztán a testem elalélt