kiáltással sűrűsödik benned a bánat
minden utadon elkísér
lebeg utánad
szikrát szórnak a füst-ízű alkonyok
csak ülsz és azt kérded:
még mindig itt vagyok?

alábukni könnyű!
narancs-napsugár után lebegni
zuhanni az éjsötét határ mögé
és elhinni, még jön a hajnal
jön és a meleg-sárga újjászületés
majd örökké megvigasztal

de itt maradni ülve
nézni a szétfoszló Napot
és félni, hogy nem csak a múlt
de a jelen, sőt a jövő is
itt hagyott

emeld fel mind a két kezed
emeld az égre fel
kérdezd: miért?
a Mindenség miért ünnepel?
van jó oka az örömnek?
miközben emberek hörögnek
és szétszórt végtagok hagynak
vérvörös nyomot a névtelen
eseménytelen napokon

remek világ!
mily nagyszerű alkotás!
csodás
ahogy magatehetetlen sodródik
és lehetetlen lefékezni
vagy utasítani
hogy legalább más legyen az irány
"A gép forog, az alkotó pihen..."
de milyen lett a mű?
ez az egyszerű
együgyű és gonosz tákolmány...

ülni és nézni
az eltűnt Nap sápadt sugarának
halványuló vörös nyomát
miközben a Világ is meghal
és a vágy elszáll...