egymásba fonódó minták
a selyem paplanon
ahogy félálomban
még szinte lebegve láthatom
de el-el ragad már
nyugtalan gondolatom
ha hagyom
és ha akarom

még nem alakulnak
tagolt vagy tagolatlan
széthulló egységekké
a gondolati formák
már nem kattan a valóság
mi kegyetlen agy-bilincsként
forr rám
már úton vagyok
még mindent láthatok

a végletek nem kísértenek
és a kísértetek is csupán
lustán készülődnek
homályos lebegésű
lágy esésű félelem-lepleikbe
most vasalják a lebbenőn misztikus
halált-hívogató
sóhaj-sikolyokat

átdereng még finoman
reszketve-rebbenő szemhéjjakon
a valóság
és a retináról visszaverődve
álomképek rajzolódnak
az alvó szoba falára
olyan, mintha minden félelem
megtalálna

riadtan menekül el
az óvatosan érkező álom
látom, amint kilebben az ablakon
mintha az én alakom volna az
ami a függöny mögött eltűnik
és feltűnik újra
majd magamhoz bújva remegek,
lebegek és zuhanok