hány szerelmes szó
hervadt hazug feledésbe
hány édes pillantás
csorgott végig
bánatos arcokon
és hányszor érezted
mindennek vége
lelked vére szivárog
bánatos alkonyon

hány hang tapadt meg
forrón izzó torkodon
hány keserű dal
halt el némán
halványkék ajkakon
és hányszor indultál
ismeretlen utakon előre
lábad lendült, de csak
körbe jártál elhagyott nyomokon

hány árva pillanatot
hittél öröknek
hány magányos órát
éreztél sivár
nyirkos börtönnek
és hányszor rajzoltál fájó jelenedbe
égő kérdő jeleket
miközben félelmeidtől nem láttad
mennyire szeretnek

hány álom veszett el
a lemondás szigetén
hány kikötő maradt üresen
míg vakon hánykolódtál
a boldogság tengerén
és hányszor hitted
itt van már a part
pedig az a vágy, az a sóhaj
nem is Téged akart

hány dal van még
mit játszhatok Neked
hány táncot járhatok
önfeledt-boldogan,
lebegve a föld felett, Veled
és hányszor szoríthatlak magamhoz
amikor vége,
megint kacaghatunk boldogan
egymás szemébe nézve