papír fényű selyem éjszakákba burkolom álmaim kopott-ezüst hold fénye az ágyamon szétfolyik denevér röptű könnyű gondolatok cikáznak, felvillannak mint hulló csillagok és sötét leplébe az érkező éjszakának álmaim bújtatom
gyűrött lámpákból zörögve hullik alá a sárga csend szétterül köröttem és testem elmerül de megdobban idebent a már holtnak hitt vasalt-élű rend a szigorú ütem monoton ürességgé változik míg azon ábrándozik hogy valaha még múlt is lesz talán
olcsón árult csodák szövik át hétköznapok fakó szemetét és maguk után húzzák az ezerszer szépre hazudott ölelések üzenetét és meghalnak mind a halhatatlanok csak a mulandóság örök csak a fagy melegít és néha még segít ha reszket a test és vacog a lélek ebből tudni... még élek
elnyúlt járdák lapulnak fényesen a szemerkélő eső alá komor kerítések őrzik a csillogó utcát és a feldarabolt földeken végig futnak a szigorú sorok és egyszerre fordul minden kanyar életet álmodik a kalászban a szem nem hiszi hogy csak egy helyben áll
csak a szél mozog... ...vagy csak az álom ...vagy csak a vágy