barázdákba írta magányát az Ősz
és bár a madárdal még néha elidőz
de dért izzadnak már
az ébredő hajnalok
és hideg éjszakákon
a lámpák fényében már csak a köd ragyog

levelekkel takarózik a didergő föld
barnán mered az égre a fű is, már nem zöld
bágyadt napsugár hullik alá
majd szétoszlik hírtelen
szél tépte házfalakhoz bújik
árván és fénytelen

közönyös holdfény-ragyogású éjszakákon
meghal a csillagokra szegzett remény
fagyosan bámul a csend
néma suttogásod csak ami hozzám elér
dermedt kék színével üzen a közelgő Tél
de igazi fagy csak akkor jönne...

...ha elmennél