milyen rég volt

emlékszemeket nyit néha rám
a józanító alkonyat
olyankor minden megáll egy pillanatra
mert újra látom arcodat

keserű, lázadó reggeleken
mikor könny gördül reszketőn
a fű közt fagyott dér csillan
mosolygó illatod elém jön

fent vattába burkolódzik
a fodros, néma égbolt
kóbór szél süvölti arcomba:
milyen rég volt