elém borulnak az esti fák árnyékai eltakarják utam sötétbe lépek és kicsit összehúzom magam el-eltűnök néhány pillanatra az éjszakai városból
a nem-vagyok a nem lét kicsit elrejt kicsit felold innen az árnyékból nézve talán kicsit tisztább is a világ talán azért mert nincs benne sok ezernyi hibám
milyen narancssárgán izzanak most a házfalak két ember siet a járdán a fák árnyékában látszanak nem látszanak itt vannak és nincsenek és újra mint a zongora billentyűi olyan most a fény sötét-világos fekete-fehér
mintha vágyakkal telt volna meg bár kihaltnak látszik a város hív kíván ez az üresség ez a csend ez a halálos sötét és mély elnyelő semmi ami most elönt mindent végig hömpölyög az utcákon lassan feltölti a tereket a föld mélyéről indult és már eléri az egeket
AJÁNLOM AZ OLDALT
