Én így mondtam el:

ébredő reggel

már megint szavakat álmodik a reggel
sóhaj hidak épülnek az ébredés partjai közé
lebbenő függöny-táncosok tűnnek el
kézen fogva az álmodott-szerelemmel

furcsa lesz ilyenkor a világ
amint álmából ébred a fény
az éj árnyai ködtakarót húznak magukra
és útnak indulnak a hajnali harmat szekerén

rejtelmesebbek az illatok
nehezebbek és édesebbek is talán
megülnek a virágok körül
a fák törzsén és a házak nyirkos falán

elbújt valahová most a sötét
a csillagokat a nyújtózó szél zavarta szét
riadt rebbenésüket még most is hallom
a lágyan megremegő nyárfa lombon

derengő félhomályban haldoklik az éjszaka
megdermed egy pillanatra a világ
mintha most az idő a végtelenbe nyúlna
azután megy minden tovább

és ami eltűnt az imént
már újjá éled vörös Főnixként
lángnyelvekből emelkedik az égre
és sóhajt az élő: Itt egy új Nap...
...vége!