az a nevetés...
2006.08.13. 06:46
az a nevetés...
nevetés ült a felhőt rejtegető égre és kékre festette a levegőt de hiába kerestem a nevetőt csak a hang... az visszhangzott a fülemben
az a nevetés... hogy megváltozott...
valaha tisztán csengő kacagás volt édes öröm még a hang is csókolt becézett és jó volt minden rezdülés mert lelkemig ért hiszen értem csendült nekem szólt
később huncut kuncogássá változott incselkedő szívet borzoló izgató titkokat súgó dallammá ígért mennyt és adott poklot de aztán felemelt és a forróság ahogy átölelt már nem a pokol tüze volt
majd udvariassá vált megszokottá ott volt ha kellett de többre már nem tellett néha még kicsit simogatott kicsit még melegített de már valahogy mégsem volt jelen
azután kicsit más színt kapott az a valaha tisztán csengő őszinte árnyalat hogy megkopott és egyszerre szinte vágott olyan éles lett a belerejtett gúny még az emlékétől is... dühöm újra kigyúl
de rosszabb is jött a közöny amikor már csak másokkal nevetett s ha elment talán már nem is köszönt csak intett vagy mormogott szavakat és a vidámság mindig ott maradt ahova elvitte és mosolya a közönybe ragadt
de mégis most az a felhőkre ült nevetés milyen sokat jelent még nem fedte el a feledés mert amit az évek a szívbe bele véstek az bármilyen kevés mikor már semmi nincs akkor ismét kellene még ...az a nevetés
|