fehér tollak lebegnek szétszóródva éteri-kék ragyogáson át csak pereg a sok toll forog pörög és közben az agyamban szólnak vad szimfóniák köröttem lassan minden fehér lesz lehajtott fejemre hullik egy-egy szétfoszlott angyalszárny hunyt szemem mögött is látom egy angyal valahol rám vár halvány a kép elmossa sűrű fehér köd elfedni akarja eltakarni a múltat vagy a jövőt reménytelenné tenni az örök keresőt vágyott emlékek képei előtűnnek a ködből és a percek amikor könny lett az örömből mintha távolodna az eltakart múlt mintha néha élesen villanna amiről már azt hittem megfakult fehér tollak fednek el az idő gyászolva ünnepel vannak tiszta bűnök ártatlan bűnösök lehet a vétlen vezeklő örökre üldözött surrogó szárnyak emelnek de zuhan a lét amikor az érzések felednek hova bújhatnék? tollak nélkül mi lesz egy árva angyalból? fájó emlék kell legyen a boldog tegnapból? de a remény mint angyalszárny tolla újra kinő hogy lesz még a szomorú jelennél szebb jövő a ködöt majd szárnycsapások űzik el a kép ismét tisztán ragyog könny csillan szememben és önmagam kérdem majd: most boldog vagyok?
AJÁNLOM AZ OLDALT
