hallod?

hallod?
hogy dobban a léptem
mint mikor élni kísértem a szavakat
vezettem a sorokat
szőttem száz színes szövetté a vonalat
a képzelet hálójába rejtettem
a szépet és a rútat
a gonoszat és a jót
no nem a valót
csupán egy álmodott világot
ami igaz volt
és nem hazudott el semmit
nem takarta szemérmesen
amiről azt gondolta látni nem lehet
amikor azt akartam
hát lángolt a papír
vagy ázott arcokon pihent meg a tinta
és néha a fájdalom repesztett
hazudott közöny falakat
emeltem a mennybe
vagy tiportam a földi pokolba
éledő-pusztuló vágyakat

de lásd!
minden elmúlt
nem jön vissza semmi
tartanak még a színesre szőtt vers-hálók
a bilincs-szavak még nem eresztenek
de lassan belátom
a test nem számít
a lélek...
talán már nincs is itt
és molekula-börtönöm rácsai mögött
már nincs semmi
üres lett a lét

hallod?
visszhang kél még bennem
csak kiáltani kell...
hogy ismét élni kezdjen valami
kell valaki rajtam kívül is
hogy hangja
új lélekkel töltsön

nézz rám!
hallod?