repedés fut az üveg falán mint sorsomat töri el a fényt a burokba zárt idő nem is hallani a láthatár mögül érkező suttogva színlelő esti szellő simogató zenéjét és az ősök énekét sem hallani már...
elhullott magok száradnak a köveken nincs föld nincs víz nincs erő és nem bukkan elő a megjövendölt az ősidők óta várt messiás... és halkul a mormogás a hittel eldünnyögött imák a befelé kiáltott vágyak a magunkba zárt bizalom a remény hogy az oltalom nem késik már soká...
de valahol minden elakadt valahol megrekedt a folyam valamiben elbotlott a folyton forgó kerék csak feszül és erőlködik de ez nem elég...
bár pattanna már a húr törnének a küllők az időkerék fogai csak történne már valami hogy lépni lehessen előre hogy vigyen a nekünk szánt sors-áram amit tehettünk már megtehettük mind amit akartunk túl sok volt talán és ha majd eloszlik létünk az Űr egyszerű varázslatán úgysem tudja majd senki hogy voltunk nem veszi észre a Mindenség gyógyuló lépteink nyomát...
AJÁNLOM AZ OLDALT
