csak néhány lépés

hullámos levegő csap
feltörő madarak vibráló szárnytollai alá
sikoltva zuhannak a párából lett
hűvössé zsugorodott vízcseppek
merészen szökken az ég felé
a bokrok alatt vacogó elhalt kiáltás...

fázósan gallér mögé rejtem csupasz nyakam
mintha magamat őrizném ettől a világtól magamat
hiszen nincs aki ápol és eltakar
megvéd és felkavar egyetlen lágy simítású szava
nincs aki hallana akkor is
amikor nem mosolygó érintésekről szól az életem

akkor nem kellene koldulnom megértő ölelést
akkor talán az a kevés élet
ami bennem született erre a kopáran-buja világra
otthonra találna bennem
és feldübörögnének az Éden-spirálok
imádságok szólnának minden szentté váló
hallgatag pillanat mögött
kötelékeink szétmállanának
mintha soha nem lett volna bánat
eltűnne az Égi és a Földi lét
és az Együtt szentségét hirdetné
két egymásba fonódó lélek
felgyúlnának soha nem halványuló fények
ragyogva csak annyit harsognának: Élet...

de most vacogva tántorog
halott-fényű sors-utakon
az elhazudott
elnyelt keserűségektől
ráncossá szomorodott Szív
dadogó lépések vonszolják a testet
valamit nemrég még kerestek
de elfeledve már az akarat
zsebre dugott tévhitek
görbítik az egyenes utakat
és a szomjas lélek megtalál
csillapító igazság-kutakat...

de valami hang még szól valahol
hallani...
ahogy suttogó szellőként végig fut arcomon
mintha üzenetet karcolna a bőrbe
...csak még néhány lépés
csak néhány kanyar
néhány nap
év
évtized
és véget ér...
vagy talán jobb is lehet
talán csak egyetlen lépés már a cél...