hogy szétszórta ezt a napot a felszakadó félelem belém markolt hideg kezével és szorított...
a szív ilyenkor alig dobban csak pislákol a vér de megfeszül az izom a bent rekedt menekülés a düh kitörni akar feszül a láb a kar és szűk lesz a mellkas egyre szorít...
mintha lassan összeforrnának az ajkak a fogak egymásba harapnak és görcsössé merevednek az arc vonásai mint valami kőszobor amit belül forró tűz ostromol és egyre csak gyűjti az áramló feszültséget míg egyszer megreped szerte repül az ezernyi szilánk és a belső láz a düh a félelem már nem szorít tovább...