mint fejem fölül a glória úgy hiányzik a rend valahol elveszett a felhőkön túl ott a végtelen tereken ott gurul most a józanság is és az elvesztegetett időt sodorja ezüst fonállá a fürge ujjú sors a lézengő hős sokfelé megfordult sokakat segített de senkinek sem ismerős
gurulnak tovább egyre távolabbra a dicső tettek a kiérdemelt sikerek a régóta cipelt terhek már fájnak a térdek a zsigerek bicsaklik az ízület elveszett a léptek üteme
elgurult mellettem száguldva rám sem nézett az elismerés a siker elérhettem volna de sosem volt fontos... néha mégis azt érzem valami kell kellene kellett volna
renddé kellett volna rakni a szavakat szép szabályosan ahogy illik ahogy várják ahogy kérik keresik az "értők" az ítészek akik tudják vagy tudni vélik mit írtam mit érzek
de mint ahogy fejem fölé a glóriát nem kívánom érzéseimet sem megszokott rendbe állítom csak szívem kitárom és hagyom hogy jöjjenek sorba ujjaim vezessék az érzések az álmok az eszmék
és ha mindent elmondtam hát akkor megállok lássátok rendetlen lelkem minden hibám amivel semmit nem törődik aki vár és minden renden versen és glórián túl csak én vagyok az aki Neki aki Róla beszél és minden csókját felém sodorja a szél
mosolyával simogat a Nap és ki bánja akkor hogy már minden elgurult és semmi nem maradt...
AJÁNLOM AZ OLDALT
