némaságom

zárt ajtók és lakat
kongó hang csak a múlt
hiába sújtó ököl
a csend a markomba szorult

ütnék
összeszorul kéz és száj
némaságom
harsogó harcra vár

eszeveszetten dörömböl
az erekkel megkötözött szív
kétségbeesve rángatózik
reménytelen harcot vív

a test vonaglik
a lélek nem érti miért most és miért itt
könnyek nincsenek
sohasem sírom vissza a régit

megtorpant az úton a vándor
mozdulatba fagyott a pillanat
szökik az ember-lét
szilánkjaira hullott ez a nap

merev és hideg lesz gyorsan
a fizikai hordozó
szabadul egy lélek
indulhat egy új utazó