pillanat

agyagedényről pattant máz
koppan a kövön
magányos darab

rianás egy pohár oldalán
a semmiben
fénylő csík szalad

feszül a lélek húr
már nem bírja soká
ezüst szál szakad

tükörképed előtted
szemedbe néznél
képmásod ketté hasad

fátyolos esti köszönések
visszhangjuk felhőkön ragyog
sokáig nem marad

vörös vér kéken lüktet az érben
feszül és dobban a fal
zihálva fut a bőr alatt

csorba élet űzi a perceket
semmitérő napok
egy év egy pillanat

nedves létezés ömlik
csordogál az idő
néha visszafelé halad

merev képek villannak élesen
gyorsan egymás után
születik a mozdulat

elvesz jelened mindent
a jövő nem áll össze
elfeleded múltadat

csigavonalban feltörő indulat
kitörés a csúcson
nagyon szép gondolat

zilált hétköznapok szétszórják
az ünnepivé szépült
valóság-álmokat