kóbor illatok

valahol csendeket őriznek a szobák
kóbor illatok foszlanak le a kopott falakról
egykor volt ismerős léptek visszhangzanak
és mintha egy lámpa hunyorgó fénye libbenne néha

valahol álmok húzódnak meg a pókhálós sarkokban
ételek gőze kavarog a rég fagyossá dermedt levegőben
ablakok tiszta foltjai kitekintő szemek sugarát veri vissza
káprázatok játszanak a rég elhagyatott szobában

mintha a téli szűz-hó vakító fehérsége törne át az üvegen
vagy az éji Hold fénye rajzolna félelmesen hideg képeket
máskor pedig a melengető napsugarak hevítenék forróvá a szőnyeget
keserű füstként fojtogat az ifjú képzeletek és vágyak elhamvadt szaga

a valaha elhitt és megfogadott tervek pora vastagon rakódott a padlóra
az ifjúság minden elfeledett pillanatát felkavarja az emlékezés
sorolni hiába most az elért célokat úgyis felhangzik a lélek szava
ez nem elég! kevés... ez is kevés! nagyon kevés...