boszi-sztori
fiúk lányok figyeljetek
elmondok most egy esetet
igaz volt mégis mese lett
elmondom ahogy megesett
mosolyogj nagyot a végén
derülj boszi történetén
tanulság is lesz majd talán
mindenki magának talál
*
seprű surran éjnek árnyán
ott repül a kis boszorkány
Hold fényében meg-meg lebben
senki nem tud kecsesebben
kacagása vidám, csengő
boszikák közt Ő az első
kacér, vidám és csintalan
tréfálkozik minduntalan
tanulni rest bűbáj-leckét
nem tömi a szép fejecskét
erre siklik, arra hussan
gyűlik a gond sokszorosan
amerre csak seprűn repül
bajt kavarni jól sikerül
vadgalambnak színes mente
őzgidára nyúl fejecske
fenyő ágra dinnye kerül
veréb sasnak szárnyán repül
hal-pikkely nő béka hátán
kotkodácsol öreg sárkány
medve koma kopott bundás
szerelmesen csízt hajkurász
kis boszika jókat nevet
senkit soha nem szeretett
ám önfeledt kacagása
lett végül a baj forrása
olyan nagyon nevetett
a seprűről leesett
lehuppan a hűs avarba
de ettől nem jön zavarba
égre tekint seprűt kémlel
jobbra-balra bízva néz el
zöld fa lombok bólogatnak
seprűt neki nem mutatnak
sötét égen csillag csapat
seprű után bíz nem kutat
kicsi seprűm merre mentél?
egy kettőre itt teremjél!
kiált a lány parancsolva
már a seprűn lovagolna
csend felel csak szavaira
seprű nem repül parancsra
szája görbül, könnye csordul
jókedve sírásra fordul
megijed most kicsi szíve
mi lesz itt a földön vele?
seprű nélkül mit kezdhetne
jaj, most hová is mehetne?
ül szegényke az avarban
fejecskéjében zavar van
sírdogál most, nem nevetgél
kicsit fázik és kicsit fél
ha csöppet figyeltem volna
ne jutok erre a sorsra
csettintenék egyet-kettőt
nem dúdolnék most kesergőt
seprűm gyorsan megtalálna
vinne haza puha ágyba
de egyedül eltévedek
utat erre nem ismerek
hajnalra nem érek haza
nem lehetek már boszorka
boszikák közt régi törvény
nem érheti őket napfény
napfényében lánnyá válnak
többé csak a földön járnak
nem repülnek seprűnyélen
gyalogolnak nyáron, télen
így kesereg földön ülve
nem lesz jobb a kedve tőle
feldereng már fák közt a fény
eloszlik lassan a remény
fa levelek táncot járnak
madár hangok égbe szállnak
Napot köszönt minden élő
újra itt van! itt a "fénylő"!
minden szív a fénynek örül
ám boszikánk szája görbül
néhány perc csak s nincs boszorkány
csupán egy síró kicsi lány
most hírtelen szeme villan
elrejtőzöm egy barlangban
sötét mélyén nem ér a fény
majd csak segít holnap az éj
ugrik gyorsan már szaladna
napfény elől hűs barlangba
de valami megdermeszti
egy furcsa zaj megijeszti
levél susog, ág megreccsen
boszi szíve sebesen ver
valaki az erdőt járva
ide tévedt a tisztásra
most előlép bokrok közül
mint Napkorong felhők mögül
sudár legény, izmos karú
tüzes szemű, ében hajú
megigézve néz előre
riadt szemű könnyezőre
karcsú termet, édes orca
szemét le nem venné róla
nézik egymást mozdulatlan
mind a két szív nagyot dobban
varázslat száll az erdőben
szerelem van születőben
fiú lép, a lány nem fut el
négy kéz most két testet ölel
mint akik egymásra vártak
ajkak csókokat találnak
boszi feled minden tervet
napfényt, barlangot, félelmet
hiába is futna most már
napfény táncol hosszú haján
gyönyörű lány lett belőle
ember marad mindörökre
nem sír már a seprű után
nevet kedvese oldalán
*
azért sose felejtsük el
amire e kis vers nevel
angyali szép lehet a lány
legbelül mind kis boszorkány
ne féljünk ám még se tőle
nem lesz rút banya belőle
kacér, vidám és szertelen
varázslata a szerelem
vidám így a mese vége
ahová eljutottam végre
legyen boldog mind ki hallja
fiú, angyal és boszorka