víz-körök

villódzik a játékos víztükör
kő csobban
és a hullámok körökre bontják arcomat
himbálódzva lebeg egy falevél
szememről orromhoz úszik
billeg kicsit
majd tovább kúszik
fülemre ül és megáll
kicsit játszik
de nem marad soká
végül elhagyja
gyűrűkre szakadt arcomat
egyre nagyobbak
és alacsonyabbak a hullámok
egyre simább a nedves-bársony felszín
lassan újra összeáll az arc
mélybe néző tekintetem rám mered
megértem végre
csak ennyi az életem
néhány hullám a Végtelenen