ki tudja
ki tudja mikor és hol hullik majd ki
a toll a kezemből
ki tudja meddig kanyarognak
a furcsa kék vonalak
ki tudja milyen ábrákat rajzolok még
lelkem meddig üzen a kéznek
ki tudja lesz-e még
amit el kell mondanom
*
bár nem látszik fogyni a szó
nem érzem csökkenni a feladatot
súlya mintha mégsem nyomasztana már oly erősen
könnyebb lett az út?
vagy erősebb a láb?
a hit?
a belső meggyőződés?
az értelem feletti tudás?
de lehet
csupán csendesebb lett a lelkem
kevesebb az elvárás
kevesebb a terv
mennyivel könnyebb úgy
ha nem akarom megvalósítani azt
amiről úgy sem tudom
micsoda is valójában
csak hagyom
hogy rajtam keresztül megvalósuljon
mennyivel könnyebb
ha nem akarom elmondani azt
amiről úgy sem tudom
mit is akar üzenni valójában
csak hagyom
hogy rajtam keresztül megnyilvánuljon
mennyivel könnyebb
ha nem akarom megválasztani az utat
amiről úgy sem tudom
hová is vezet valójában
csak hagyom
hogy léptemi elvezessenek a célhoz
mennyivel könnyebb
ha nem akarom eldönteni ki jön velem
amikor úgy sem tudom
kire is van szükségem valójában
csak hagyom
hogy együtt haladjon ami összetartozó
mintha mostanában mélyebre hatolna a szó
már nem csak a felszínen kanyarog
beleivódik néhány lélekbe
hozzáad és megváltoztat
elvesz és átalakít
boldogít és felemel
eléri a célt
amit még most sem látok igazán
de ez nem is számít talán
hiszen én vagyok az eszköz
és a végrehajtó
magára hagyott az Alkotó
*
ki tudja meddig hívnak még a szavak
hogy írjam amit élni nem lehet
ki tudja mikor lesz vége
mikor mondják: a költő elmehet
ki tudja miért vagyok itt
talán csak Érted jöttem
ki tudja mikor megyek el
talán már lelkem is ide kötöttem