emlékszel még?

emlékszel még?
emlékszel még a hegyek dalára?
a puszták szava cseng még füledben?
mondd!
az az ősi idő...
mikor még az Istenek közöttünk jártak
mikor még ritka
sötét árny volt a bánat
és az öröm az égboltig hatolt
milyen tiszta volt akkor még a Nap
sárga fénye Aranykort varázsolt azokból az időkből
milyen őszinte volt akkor még a Hold
nyugodt fénye Ezüst Óceánt festett a végtelen mezőkből
ragyogóbbak voltak a színek mind...
a vörös hajnalok
a fehér álmok
és a zöld remények
múltunk ecsetjén ragyogó festékek
akkor csak értünk és nem mások ellen ragyogtak
nem trikolór volt még
csak a szívünk maga
de azóta sok csúf eszme lobogtatta
a szent zászló-színeket
és a hamis igazságok nyálával együtt
köpték a szemünkbe az egykor dicső szavakat
mennyi indulat
és mennyi gőg keveredik most a dalokba
az Istenek...
mondd!
hová lettek
itt hagytak
hisz az ember úgyis "jobban tudja"
mi kell és hogyan kellene
és azt hiszik úgysem tehetnek ellene
alig néhányan emlékszünk
hogy a vad szelek nem igazat mondanak
hiába harsognak
hiába üvöltenek
és mi tudjuk csak
hogy a bátorság nem azt jelenti
a gyengéknek kell támadnunk
hanem azt
hogy a végsőkig harcolunk
ha tudjuk
nekünk van igazunk
de nem keressük a harcot
nem hajszoljuk a diadalt
mert csak az győzhet
aki "békét arat"

emlékszel még?
emlékszel még a csendes vacsorákra?
a lakomák zsivaja cseng még füledben?
mondd!
messze már az az idő...
valahol elveszett a nyugalom
barangoltunk számtalan
igaznak hitt utakon
és tévedtünk sokat
bár a szívünk mindig mutatta az utat
hazafelé
de néha itthon is tévutakon jártunk
az igazat itthon sem találtuk
és egymásra támadtunk
mindig a másik tehetett róla
ha szakadt a ruha
ha törtek a csontok
és folyni kezdett saját vérünk vére
még akkor sem értettük
hogy mi lakolunk meg érte
nem láttuk
hogy békétlenségünk a legnagyobb ellenség
és győzni csak harc nélkül lehet
nem nyújtottunk kezet
mert erősebb volt a gőg
a sértett önérzet
és az önös érdek
mint a jövő
múltunkat is feláldoztuk
a hatalom oltárán
minden dicsőséget magunknak akartunk
ami jót és szépet más tett
azt mind letagadtuk
különbnek hittük magunkat mindenkinél
pedig alávalóbbak voltunk
még önnön magunknál is
elfojtottuk jobbik énünk
és elhitettük magunkkal
hogy csak így lehet élnünk

emlékszel még?
emlékszel még az ostoba hiába-csatákra?
a sok demagóg szónok szava cseng még füledben?
mondd!
nem is kell emlékezned
elég körbe nézned
elég ha nem hunyod be a szemed
nem zárod be a füled
és legrosszabb emlékeink között találod magad
igaz még nem a halál arat
még "csak" szavakkal öljük egymást
és még csak néha repül a kő
ritkán csattan a pofon
és még csak itt-ott lobban a láng
de emlékszel?
mondd!
emlékszel hova vezetett mindig
ha lenéztük a másikat
ha azt hittük jobbak leszünk
ha másokról rosszat hiszünk
megint szentekre és gonoszakra akarjuk osztani a világot
átvéve Isten szerepét?
megint fel akarjuk lobbantani a lángot?
amit később féken tartani már nincs elég erő
és nézhetjük amint minden elég
a pusztítás önmagát táplálja
és csak az lehet a gátja
ha fogytán a felperzselni való
na persze a megtisztulás...
a tisztító tűz...
meg hogy új élet születik a romokon...
milyen nagyszerű eszmék is ezek
az a baj
hogy az egész csak addig érdekes
amíg pusztítani lehet
és az új
a megszülető
pont olyan amilyet elképzelnek
az egykor tüzet szító kezek
de talán még vagyunk néhányan akik tudjuk
téved ki önmagát tévedhetetlennek hiszi
rossz úton jár
aki az egyetlen helyes utat a lába alatt tudja
az ilyen meggyőződéseknek
megvan a sötét múltja

emlékszel még?
emlékszel még sok év múlva?
a mai kérdések csengenek majd füledben?
mondd!
ülünk-e még valamikor
egymás mellett csendben
és beszélgetünk-e a régmúltról
a mostani ostoba időkről
és szégyenkező mosollyal
nézünk-e majd egymásra
látva
hogy mostani butaságát
akkor már mindegyikünk bánja...