csalódni tanul a sikoltó közöny
elfolyik az esővíz
átcsap a küszöbön
hideg páncéllá fagynak a könnyek az arcokon
csodálom a csendet
nem is veszi zokon
üres és fennkölt
mintha valami nagy titka lenne
pedig talán
tényleg csak a Semmi lakik benne
hó takarja be a göröngyös utcákat
vékonyodó köpenyen
egyszer csak lyuk támad
befészkel a köd minden fa mögé
itt marad tavaszig
pedig a tél is küldené
csavargó emlékeim haza már nem találnak
elmondhatnék mindent
egy igaz barátnak
csoszogó léptek zaja
elhal a távolban
itt kellett volna lennem
és azt sem tudom hol jártam
villanyáram fut végig az idegen
ismerős érzés
csak a válasz idegen
egy rándulás
és sóhaj
egy sikoly
összeszoruló fogak
csak egy pillanat az élet
egy képen még láttalak
megpuhultak
az egykori kemény elvek
esténként még folyton kereslek
a hajnalok valahogy bent ragadtak az ágyban
napfény kerget körbe a szobában
hunyorogni tanul
könnyezik a szemem
szinte éget a fény
az írisz látni képtelen
lerogyott a földre
a holtfáradt képzelet
hiányzik a Vágy-ról az ékezet