Tél-vég?

cseppekre szakad a jégcsap
kövön koppan dús napsugár
arcomra szállnak
tavaszi árnyak
telet üldöz a didergő határ

szívemből bomló rügy sarjad
velem takaródzik a Nyár
ujjam közt pereg
növekvő meleg
mosolyra húzódik vértelen száj

szemerkélnek téli könnyek
mohás sebek fák oldalán
törzsbe rótt évek
fájdalmas-szépek
a napokat órákká mardosták

fehér-teher egyre könnyebb
föld issza vad Tél bánatát
nyálkás sár-árnyak
virágra várnak
göröngy idézi szirmok illatát

sívó-dermedt faágak közt
levélhozó Tavasz bujkál
rügyhozó lobok
cinke-dallamok
ébred az alvó elfut a Halál