szelíden siklik a dombok aljába
a szépen felszántott
már zsendülő barázda
kikandikálnak apró lándzsa-levelek
szép rendben ahogy illik
ahogy lehet
ahogy engedi a hant
amennyi erőt ad ott alant
ami a magból megmaradt
fekete földben
növekvő gyökér
ott ahol a kis magonc
küzdött az életért
őrizte
védte az örökbe kapott
élet-feladatott
hogy nőjön
hogy a felszínre törjön
szívja az éltető nedveket
és majd a levelek
fogadják be a felszíni fényeket
növekedjen egyre
vastagodjon a szár
terüljenek a levelek
nyíljanak a virágok
segítse zümmögő rovar
vagy a szelíd szél
vagy a tomboló vihar
hogy foganjanak új életek
és majd arassanak
hogy tápláljanak a magok
embert vagy állatot
vagy barázdába hullva
őrizzék az új életet
végre hajtsák ismét
az örök feladatot