könnyű gyötrelem

előttem baktat
a csendbe mart fájdalom
a láng csak parázslik
üresen kongó dalokon

cuppogó erőlködés
morajlik a távolból
átszűrődik a sötétségen
valami maradt a mámorból

az elhagyott jövő
csillogó ábrándképeit látom eltűnni
pillangó csápok simogatnak
talán még tudok valamit üzenni

valami okosat önmagamnak
könnyűvé válik a gyötrelem
mintha lassan szakadna el a húr
már nem kell küzdenem

fényem csendben kifakul
halványodnak az élet kontúrjai
elmosódik különálló létem
milyen könnyű...
pedig az imént azt hittem éltem