mongolosan

fáradtan halad a vándor
fázósan húzza össze magát
fájdalmas dallal ringatja el
fák magányos madarát

fénylik még az út
félve lép az utazó
féktelen félelmében
fél-nótát dúdoló

finoman lebben a nyár illata
fiatal ágakon ott ül az idő
figyelj a pillanatra
figyelmeztet az eltűnő

folyók rohannak a semmibe
forronganak a víz-habok
fordul a vándor új utakra
folyton előre járatlan utakon

fuvallat hoz üzenetet
futni kellene talán
furcsa érzések születnek
furulyaszó dallamán