valahol itt valahol itt voltunk már régen is valahol ott lakott bennünk a sóvárgás valahol az álmaink már találkoztak valahol folyton hívott a kóborlás egymásra néztünk már többször szemeinkbe hatolt tekintetünk nem mertük elhinni mégsem hogy időn és életen túl is szeretünk évmilliók hogyan rohantak el epekedésünk mégsem apadt tudtuk nincs szebb annál ha egy másik testben megtalálod önmagad valaha itt voltunk már annyiszor valaha ott égett bennünk a tűz valaha ugyan ez a vágy éltetett valaha nem tudtam mi hajt, mi űz körbe jártam folyton és Te talán lépni sem tudtál annyi út volt előttünk de mégis rám találtál összefűznek az időtlen Idő tengerei együtt megyünk amíg a Sors megengedi
valahol itt