nomád

mennyire érzem most is a pusztát
belém sivárult évezredek vándorlása
úgy gondolok rá
mint szabad szívek kóborlása

mint lélek szárnyalás
mint ősöket vidámító dalom
mint amikor ablakomon
az esőt patadobogásként hallgatom

érzem a szelet az arcomon
hallom hogyan süvít
érzem lovam sörényét karomon
hallom mikor hőkölve nyerít

azok a szabad vágták...
hogyan feledhetném őket e röpke ezer év alatt
tovagördült az idő...
de szabad lelkemben mindez csak egy pillanat

bennem van most is a puszta
a képek
a hangok
az illatok
hiába éltem számtalan életet
örökké
szabad Nomád maradok