csordogál

csordogál egyre megállíthatatlanul
sárga fény kúszik aranylón
mint édes méz a tört üvegből
kibuggyan a szivárvány alól

sűrű ez az alkony
szinte nehéz az elmúló fény
mintha mellkasomra ülne
mielőtt lezuhan a világ-peremén

kinyúlnak még tűzlángú csápjai
még lángol a távoli láthatár
de egyre vörösebbé keseredik
a küzdelem a végére jár

megdermed az égből kiömlött
aranyló napsugár-láva
kemény éjszakai sötét nehezedik
a lassan szuszogó világra