egyre biztat
egyre simogat hangja a szélnek:
dúdolj egy dalt azoknak
akik félnek
és tán önmagadnak is
hiszen reszketsz
tudni szeretnéd hogy
győzöl vagy vesztesz
mégis másoknak dalolj
szakadjon fel a dal a bőröd alól
onnan ahová a vágy-dalokat rejtetted
és azt hitted már el is felejtetted
kérges szívekbe kell
érzéseket lopni
és nem hazudni többé
soha nem hazudni
én csak csendesen mormolok
mint az igazi koldusok
akik alamizsna helyett
csak szívedben kérnek egy csöpp helyet
kérlelem sorsomat
még had őrizzem meg régi magamat
még ne lássam a valóságot
még álmodjam csak a világot
esdeklem sorsomhoz
végre hű lehessek önmagamhoz
végre valódi utamon mehessek
végre újjá szülessek
de félek még
félek az lenni aki lehetnék
félek mert ismeretlen
minden ismerős emlék
még nem tudom hogy láttam-e már
nem tudom éltem-e már
azokat a képeket
és azokat az éveket
de belül már lángolva égnek a régi
örökké szégyellt jövőt-őrző ősi
ismerősen-ismeretlen vágyak
és élni egyre csak élni vágynak
édesen-rémes álmaim
ne váljanak még mind valóra
kell valamennyi...
de még nem jött el az az óra
csak lassan legyen enyém a teljes szabadság
csak lassan szűnjön meg a rabság
és amikor minden úgy lesz majd ahogy akarom
ami lényem ketrecbe zárhatná újra
nincs és nem lesz olyan hatalom