fel-fel dobban
fel-fel dobban néha még a szív meglódul a vér az ösztön még élni hív örömöt keresni indulnál tudom mégis maradsz és csak a tegnap matat a blúzodon nehéz könnyek gyűlnek szemed sarkában mind zuhanni vágyik elporladni a semmi markában fel-fel lobban néha még a tűz nem éget már csupán vad álmokat űz milyen lenne megint esőben ázni nem törődni semmivel újra boldog áldozattá válni állni a csúcsokon miközben viharok tépnek nevetni csak nevetni egyre kacagva fordulni arccal a tomboló szélnek fel-fel ragyog néha még a fény nem világít többé és talán már nincs benne remény halálokon át őrzött valamit neked védőn fon körbe és mintha megfogná a kezed egyetlen pillanat volt az életed szétfoszló tünékeny villanás de minden örömét újra élheted fel-fel dob néha még az örvény hogy mindennek múlnia kell nem volt és nem lesz ilyen törvény merj élni úgy mint még soha talán csak életekkel ezelőtt amikor tudtad mit ér a szolga mosolya hogy a halhatatlan ne meneküljön előled akaratod had enyésszen semmivé hagyd hogy más döntsön felőled fel-fel bukkansz újra még a létezés tengere elnyelt és felszínre hozott ez az a szív ami álmaidban benned dobogott