fénykéve

fénykéve a Napból
egy könny az alkonyból

érme pörög az asztalon
látom hogy megcsillan lapjain
az utolsó fénysugár
egy fordulás
egy villanás
majd lassuló tágulás
elfekszik lassan az érme
csend marad csupán az asztalon
eljön értem is az este
kicsit dúdol még
és én hallgatom
a táncok már aludni mentek
a forgás most csak emlék-fotó
ülök a sötét csendben
pedig szaladni volna jó
felugrani és rohanni
átfutni asztalon és szobán
átrohanni világokon
és zihálva megállni a futás után
a fénykéve még mintha derengene
talán még jelet küld nekem

az a halvány csík a Napból maradt
vagy fénynek csak én képzelem?