kibillent

kibillent oldalú létezések
feloldódnak az űr homályában
eonokat zár magába minden sóhajod

amikor lépsz érzed
hogy megnyílik alattad az Űr
és a mélyből rád kiáltanak a csillagok

Itt vagyok! - kiáltanál Te is
de szádban elvesznek a szavak
nem találják a kiutat
és testedbe fulladnak

de minek is szólnál?
és kinek?
elhullott mákszem vagy csupán
amikor a szellő görget
pedig Te azt hiszed utazol
a lét-idő vonatán

csupa tévhit ami éltet
csupa árnyék csak a fény
satnya példánya vagy a létnek
annak sem örülsz hogy élhettél

melletted elfolynak az évek
a teremtő energiák doboza már üresen áll
mégis mintha még tenni akarnál
mintha még mindig álmodnál

képzelsz valami szépet
valami nagyszerűnek gondolt életet
és még görcsösen teremteni akarsz
pedig már megértetted a lényeget