furcsa éj

elrettentő éjszakának
megnyugtató bús dala
méla csendben hűs köd-alkony
furcsán igaz kacaja

csupa fehér máló falak
csukódó zöld ablakok
fordítva zúg a harang is
megkötözött mondatok

susognak a lombok között
talán csak én hallhatom
fütyörészni lenne kedvem
hogy ne féljek oly nagyon

hirtelen a sápadt Hold is
lángolni kezd felettem
némán izzik fel a lelkem
minden régit feledtem

elillannak kihűlt vágyak
új tüzeket gyújtanék
furcsán sötét éjszakában
csak én világítanék

mégis mozdulatlan csendben
halnak el a sóhajok
hullt könnyeim jéggé válnak
talán nem is itt vagyok