elmúlt az a pillanat
amikor még kiülhettem volna a partra
hogy süssön rám a Nap
vagy a Hold
vagy valami sötét árny vetüljön kócos hajamra
akkor még akarta a Sors
hogy valami legyen velem
akkor még rángatta a kezem
hogy erre
ne arra
de kit érdekelt
mentem amerre ostoba eszem diktálta
és úgy siettem
hogy szükségem lett volna több lábra
rohantam és folyton pofára estem
mindig valaki más ért oda helyettem
és nem értettem mi van
hogy miért vagyok magam
aki csak megy és teszi ami a dolga
és amikor kérdi mi a jussa
hát épp csak ki nem nevetik
bár soha nem maradtam nagyon hátra
de küszködnöm kellett eleget
hogy képes legyek tovább húzni a szekeret
amire fel nem ülhettem
de rajta voltak akiket szerettem
így nem hagyhattam magára
és mindig volt remény újabb munkára
új esélyre
új reményre
valamire ami úgy tűnt megéri
és az se baj ha az árát megkéri az élet
de azután csak egyre fogytak az évek
és azóta is épp csak élek
bár nem panaszkodom
de nagy örömökre nincs okom
csak tettem azt
amiről azt hittem tennem kellett
mentem arra
amerre mennem kellett
külön utakon
és míg más mulatott
én haladtam tovább
most meg csak nézem
hogy lehet
hogy alig látszik mire jutottam
megtettem amit tehettem
és semmi elől el nem futottam
talán ott a baj
hogy annyit mentem mindig előre
hogy nem ért utol a jutalom
mindig a járatlan
és a nehezebb utakon
hol a díj csak maga az út
és a cél sem rejteget nagy örömet
azt majd az kapja aki követ
aki óvatosan jár nyomomban
a tüskék addigra eltörve már
mind talpamban áll
az ágak az én arcomba csaptak
és egyre csak somolyognak
akik lemaradtak
de másként akkor sem tehetettem
megtettem amit meg kellett tennem
megjártam az utamat
amit nekem kellett járnom
megtaláltam amit meg kellett találnom
most hát elmúlt az a pillanat
amikor leülhettem volna
vagy lassítanom lett volna mód
hogy hátha valaki megelőz
és előttem járva
minden akadályt legyőz
és végre valaki nyomában sétálhatok
elismerésben sütkérezhetek
gratulációkat fogadhatok
de tudom az nem én vagyok
és boldog sem lettem volna
ha csak dicsőség jut nekem
és sehol a munka
de mindegy is
mert már elmúlt az a pillanat
amikor meglehetett volna tenni
már csak töprengés az egész
nem érdemes rá szót vesztegetni
most hát elmúlt az a pillanat
örökre elmaradt
és én járom tovább a saját utamat
ami most is járatlan
fáradtan
kimerülten és pihenés nélkül
mert számomra ez a jelen
ennyi volt a múlt
és ez lesz a jövő
maradok aki voltam
egy konszolidált-úttörő..