egy volt

csak egy volt és nem több...

ostoba mutatók az órákon
körbe jártak egy rögzített pont körül
alul a kicsi és a nagy fölül
s míg az idő múlását mutatták
- kedvüket így múlatták -
az emberi élet mint vihar vonult el
és nyomában éppoly pusztaság maradt
mint mikor a förgeteg arat

csak egy volt és nem több...

az ág a fán hogy billegett
mutatva madár rejteket
és nevelte szorgosan
semmiről mit sem tudva
azt a sok hiába-zöld levelet
amíg el nem lepte a tapló a dudva
törzshöz rögzített létezés
ez minden és nem is kevés

csak egy volt és nem több...

ott fehérlett a kék-semmi közepén
kis fehér pamacs a Végtelen peremén
olyan volt éppen mint Te vagy én
nehéz a könnyűek között
súlyos csepp-gondolatok bodorították
formálták egyre-másra
foszlott szélei már alig őrizték egyéni élét
a forró semmi megsemmisítette külön létét

csak egy volt és nem több...

olyan volt amilyen még nem volt soha
a kísérletező-teremtés csodája
az Univerzum önfeledt mosolya
egyetlen volt a végtelenek sorában
éppen az az egy akire vártam
szem elől téveszteni elég volt egy pillanat
minden bárgyú külön-létezésben
de most kapcsolódnak részeink az egészben