zabolátlan kéne

zabolátlan kéne élni
megélni a pillanatokat
felélni amit szabad
és azt is amit nem
hiszen mindent nekünk szánt az ég
érezni hogy a remény
mindig ott van velem
és a szerelem
simogató lágy öleléseit
hiszen már csak az segít
összerándulni a szenvedélytől
a gyönyörtől és a kéjtől
amikor elveszek és megtalálom magam
mert minden újabb ölelés
amiben elég a test és elhamvad a lélek
egy-egy megtisztító újjászületés

zabolátlan kéne hagyni
a tombolásomat
hogy széttépjelek ha akarom
hogy üssön vagy simogasson karom
ahogy a vágy diktálja
ahogy a lélek és a test kívánja
gyeplőt a lovak közé dobni
magamat nem visszafogni
hogy végre megvalósuljak
végre magam felé is forduljak
és lássam szemeimben arcodat
fájdalmas-vágyak kéjes rándulásait
a gyönyörbe hajszolt lélek könnyeit
boldog mosolyt amit a kábulat
a földöntúli boldogság fest rá
és feledtetni ezer új élet sem tudná