Elmentél.
Már nem vagy itt.
Szobám őriz még valamit.
Valami megfoghatatlant,
valami meg nem érthetőt.
Még emléked fűszerezi
a levegőt.

Amíg itt voltál,
boldog volt szobám.
Boldog volt, mert befogadhatott.
Mert Te világossá
és meleggé tetted,
mintha izzó fényt
árasztott volna a tested.

De kihunyt a fény.
Te messzire mentél.
Távolodsz egyre messzebb
és messzebb vagy már.
Gondolatom mégis rádtalál.
Most sötét és hideg van itt.
Ezt érzik még a tárgyak is.

Emlékeznek rád,
idézik léted nyomát,
velem várják, hogy újra lássanak,
hogy újra téged szolgálhassanak.
Behunyt és tágra nyitott
szememmel is látlak.
Látlak mindenemmel!

Látlak
csókoktól zsibogó,
forró számmal.
Látlak
simogatni vágyó kezemmel
és látlak szerelemtől sebzett,
boldog szivemmel.

1981. 10. 05. Mélykút