a csók kevés már
több kell belőled
létedet áldozd oltáromon
én pedig saját hitemet hozom
azt a szent álmot
ami élni segített eddig a világon
közös lángjaink égnek
közösek a fények
vöröslő nyelvek belénk marnak
vagy szelíden betakarnak
együtt vonagló tűz-rándulásaink
egyé-olvasztó átváltozásaink