Láttál fekete könnyeket peregni
bánatos arcokon,
amikor semmivé vált már
a fájdalom?

Láttad az erényt végéhez
érni hírtelen,
mikor mindenből
eltűnt az értelem?

Hallottad kiszáradt
folyók jajszavát,
amikor csendes átkot
szórt a délután?

Hallottad a fényt
az üveg tájon,
mikor semmi nem volt már
mi keménnyé váljon?

Tudtad, hogy az életnek
halál már a neve?
Tudtad, hogy nincs
már élő senki se?

Elhitted a rózsaszínű égből
hulló dicshimnuszokat?
Elhitted, hogy élhet az
aki egyedül maradt?

Nem láttál?
Nem hallottál?
Nem tudtál?
De hittél!

Hittél a földre hullott
csillagok tüzében.
Hittél a vörössé
vált feketében.

Hittél a száraz ágon
nyíló virágban.
Hittél az őszinte,
tiszta világban.

Néz körül!
Mivé lettél?

És mivé lett hited?
Az a büszke és szilárd.
A sárba tiporva hordozza
az utca maszatát.

Most mit teszel?
Eldobod magadtól?
Rátaposol te is?
Lökd el!
De lökd az életet is!