Simára koptatott köveken eső kopog,
fűszálak hegyéről könnycsepp csorog.
Fák dőlnek előre, majd hátra,
ha rátalálnak a szél ritmusára.

Sötét, szürke vattacukor felhők
bodrozódnak, dagadnak tovább.
Pedig már elárasztott mindent
hideg árral ez a délután.

Csapzott hajam arcomra tapad,
mint testemre ingem.
Állok az esőben,
míg megtisztul a szívem.