Míg halkan hullik rám
méla álom,
magamat tétován kergetem,
de nem találom.

Fejem a sötétbe fúrom,
keresem a csendet.
Felforgatom gondolataim,
halomba rakom a rendet.

Sétálok ázott háztetők alatt,
rohanok fénylő kövű utakon.
Sugarak törnek össze előttem,
de ami megmarad, azt felkutatom.

Csend van, s a némaság
fülembe üvölti
nyugtalan, lázító, keserű
szikkadt szavait.

Csend van és megcsalt lelkem
megadón üdvözli
megalázott testem megtagadott,
legyőzhetetlen vágyait.