néha

lángok narancs-vörös táncát figyelem
és míg fölöttük játszó kezemmel
a füstöt zárom égő markomba,
azt hiszem az elégett fákat
gyűjthetem újra halomba

egykor

széttárt ujjaim közül
hullottak az ásító semmibe
vonagló gyémántfényű percek,
ma már a bakelit lemez közepén
csak az imbolygó tű serceg

máskor

bolond, szent hitemmel
valaha vidám tábortüzek
hamvadó parazsát túrom,
de a lidérc-lángok melegét
már sehol nem találom

olykor

a finom fátyol-hamut
két kézzel szórom
bús, büszke fejemre és
álmodott, kedves idegentől
azt kérdem: Szeretsz-e?