amikor leszáll az este
és a csillagokat lesve
egymás szemében
egymást keresve
szerelmesek várják
hogy boldog pillanatok
zárják körbe
az öröknek tűnő éjszakát...

és nem hallja senki
a fák jajszavát
és a síró szél
könyörgő imáit
a Hold is csak
közönyösen világít
hideg-ezüst fénye
lustán hull
a fényesen keménnyé
váló emlékekre

reszkető galambok
félve összebújnak
és magányos
falevelek fülébe súgnak
édes bókokat
a falomb pedig
csak némán bólogat,
mintha értené,
mintha tudná,
milyen amikor
a szívbe hasít
a fájdalom

pedig
senkinek nem fájhat
oly nagyon...

csak Neked... és nekem,
ha hagyod... ha hagyom