elindul néha a toll
és kezem mozdulatai rajzolnak sorokat
valami betű formákat kanyarítanak
a vékony vonalak mögé bújnak nehéz gondolatok
lázadó örömök és nyilvános bánatok
elmondani nem lehet soha pontosan
ami a testen vagy az elmén átsuhan
"csak én értem..." mondanám
de nincs így
rejtély minden sor amit visszaolvasok
folyton felmerülő kérdés:
Ki írta?
üzenet minden kék vonal...
tőlem - magamnak
megszületnek a sorok
még ha nem is akarnak
mondanak szépet
játszanak ostobát
suttogják a vágyat
sírják a szerelem bánatát
megfogni
megtartani kéne talán mindet
hogy ne szaladjon szét az a sok gondolat
amitől az olvasó veszíti eszét
siklanak
elmém megragadni nem tudja őket
érthetetlen
de mégis megragadnak
férfiakat és nőket
szólnak máshoz is nem csak hozzám
születésük pillanatát gyakran vissza hozzák
bódult álmaimból ébredek
amikor felcsattan egy-egy félrecsúszott rím
mint kielégítetlen sürgető vágy
olyan az a kín
ami írásra késztet
leírat minden feketét
fehéret
kéket
és minden más árnyalatot is
és letöri a lelkemről a lakatot is
levetkőztet mindenki előtt
és ott állok pőrén
megcsillannak az érzések
testembe zárt angyalok lelkén
és az elhallgatott vágyak is előbukkannak
a fellegekbe hazudott álmok a földre zuhannak
és már nem tagadható semmi
szeretek ilyen meztelen lenni
őszintébb a toll
mint a kimondott szó
igazabb a vers mint a való
és amikor majd lehanyatlik a tollam
emlékezni fogtok rá
hogy itt voltam
itt járt egy szédelgő bolond
aki meztelen lelkét szavakba írta
és folyton valóra váló illúziókat kergetett
és itt hagyta nekünk
az önmaguktól született verseket