a valóság hídján
a valóság hídján megálltam alattam nem volt semmi a korlátnak támaszkodtam jó volt a semmiben lenni sűrű köd és ezer hang gomolygott a valóság hídja körül megannyi fájdalom és néhány emlék aminek az ember örül időtlen múltamból jött és jövőmbe visz az út a híd csupán egy állomás folyton omlik és épül az új létezik mindig csak rálépni kell nem csalfa látomás sőt látni sem kell annyi álmot sző az ember annyi félelem rettenti hazug remény csalogatja oktalan-rettegés elijeszti a holnap vár ott a hídon túl emitt a múlt fenyeget innen is és onnan is hallom folyton a nevemet a valóság hídján megálltam tudtam lépni kell tovább de jó volt ez a percnyi csend amíg odaértem... hozzám